Hokkaido, Japán második legnagyobb szigeteként van nyilvántartva, fő székhelye Sapporo városa, amely egyben a központja is. A szigetet jobbára apró települések tarkítják, völgyeit kisebb folyók szelik keresztül, melyek mentén ma is számos megmunkált terület: szántóföldek, rizsföldek találhatóak. Hokkaido nagyobb területét azonban, inkább vulkanikus képződményű hegyek, és hatalmas erdőségek borítják. A sziget élővilága gazdag, a sikaszarvastól kezdve a gyíkokon át a barnamedvékig számos állatfaj megtalálható itt, s utóbbi nevéhez kötődik a térség egyik legszörnyűbb, legvérengzőbb állati támadássorozata, amely a Sankebetsu-i barnamedve-támadás, más néven Rokusensawa-i medvetámadás, vagy Tomamae-i medvetámadás címszóval került be a köztudatba, s ami több ember életét követelte.

1915 őszén, Hokkaido szigetének nyugati fertályában egy barnamedve úgy döntött, nem követi fajtájának szokását, és nem hajtja fejét téli álomra, ahogy egy medvéhez illik, inkább végiggarázdálkodja a vidéket.

1915 november közepének egy hűvös hajnalán, ussuri barnamedve jelent meg az Ikeda család házánál Sankebetsu Rokusensawa vidékén, nagyjából harminc kilométernyire a sziget nyugati partvonalától. A váratlan találkozás nagyon megrémítette a család lovát, de a medve elmenekült, miután megdézsmálta a betakarított kukoricát. Azokban az időkben egyre többen települtek be a vidékre, így nem volt ritka a kellemetlen incidens a vadállatokkal.

1915. november 20-án a medve ismét megjelent. Mivel a család aggódott a ló biztonságáért, a családfő áthívta másodszülött fiát, Kametarót, és még két embert a szomszéd településről. November 30-án újra felbukkant az állat, amikor is rálőttek, de megölni nem tudták. Másnap reggel követni kezdték a medve nyomait, amely az Onishika hegyen vezetett keresztül. A nyomok mentén a vadászok vérfoltokat fedeztek fel, ám egy váratlan hóvihar visszafordulásra kényszerítette őket. Ugyanakkor az emberek biztosak voltak benne, hogy a megsebesített vadállat most kifejezetten veszélyes az emberre, és feltehetőleg támadni fog, ha arra alkalma nyílik.

Pár nappal később, 1915. december 9-én a délelőtti órákban, az óriási barnamedve rátört az Ota család otthonára. Abe Mayu, a gazdasszony, és egy Hasumi Mikio nevű kisbaba – akiről asszony gondoskodott – egyedül voltak a házban. A medve a babát a fején marta meg, és az meg is halt. Mayu természetesen küzdött az életéért, tűzifákat dobált az állat felé, és megpróbált kimenekülni a házból. Az állat azonban gyorsabb volt, utolérte a nőt, leütötte, majd az erdőbe vonszolta a testét. A korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a parasztház padlója úszott a vérben, és az egész ház úgy nézett ki, mint a mészárszék.

Később egy harminc főből verbuválódott csapat a gyilkos medve nyomába eredt, hogy megöljék az állatot és megkeressék Mayu testét. Alig léptek be az erdős területre, és alig tettek meg százötven métert, máris összeakadtak a hatalmas ragadozóval. Öt ember is rálőtt az állatra, de csupán egynek sikerült eltalálnia. A felbőszült fenevad ismét elmenekült, újabb sebtől vérezve. Miután a vadászok magukra maradtak, alaposan átvizsgálták a területet, és egy sakhalin fenyőfa alatt észrevették, hogy a hó vértől vöröslik. Itt megtalálták Mayu fejét és lábainak maradványait. Így tehát bizonyságot nyert, hogy valóban ez a medve volt az Ota család támadója, és most már egy emberevő medvével van dolguk, amely el akarta rejteni az asszony testét a dögevők elől. A falusiak mindannyian egyetértettek abban, hogy miután a medve megkóstolta az emberhúst, számítani lehet a visszatértére. Az emberek az Ota család házánál felfegyverkezve gyülekeztek.

Este nyolc óra körül a medve valóban megjelent a faluban, ahogyan a helybeliek megjósolták előre, ennek ellenére óriási fejetlenség és pánik tört ki a hírre. Egy embernek végül mégis sikerült meglőnie. Mire a segítségükre érkező ötvenfős fegyveres csapat megérkezett a háromszáz méterre fekvő, szomszédos Miyoke házhoz, a medve visszamenekült az erdőbe. Ez újabb kudarc volt, de ezúttal legalább senkinek nem esett baja. Nem maradt más hátra, ismét az állat nyomába eredtek.

Amikor az első hírek felröppentek az Ota család tragédiájáról, a Miyoke család asszonyai és gyermekei egy házba gyűltek össze, félelmükben egy tűznél melegedtek, miközben a férfiak odakint járőröztek az éjszakában. Az őrök éppen vacsoráztak, amikor az Ota-farmra visszatérő medve híre elérte őket, így elvonultak. Ám a medve most a Miyoke-tanyához vette az irányt.

Yayo, Miyoke Yasutarofelesége, legkisebb fiát,Umekichit a hátán cipelve, szintén vacsorához készülődött ekkor, amikor szokatlan zajra figyelt fel. Utánanézni azonban már nem volt ideje, mert a medve hirtelen beszakította az ablakot, és pillanatokon belül a házban termett. A tűzhelyen álló fazék felborult a zűrzavarban, kioltva ezzel a tüzet, ráadásul az olajlámpás is a földre esett, teljes sötétségbe borítva a házat. Yayo megpróbált kijutni a szabadba, de futás közben elbotlott másodszülött fiában, Yüyiróban, és elvágódott. Ekkor a medve rátámadt a nőre és Umekichire.

Odo, az egyetlen férfi és őr a házban, az ajtó felé próbált rohanni, de ekkor a medve őt is megtámadta. Ezt kihasználva, Yayo végül ki tudott menekülni a gyerekkel a házból. Odo a bútorok között keresett menedéket, de hátát így is csúnyán megmarta az állat.

Ezek után a medve nekirontott Kinzónak, Miyoke-ék harmadszülött fiának, akit széttépett, majd megölte a Saito család negyedszülött fiát, Haruyoshit, és megsebesítette a harmadszülött Saito-fiút, Iwaót. Ám ennyivel nem érte be. Elkapta Saito Ishigoro állapotos feleségét is, aki halála előtt könyörögve fohászkodott a medvéhez, hogy kímélje meg a meg nem született gyermek életét. A ragadozót nem hatotta meg az esdeklés, és széttépte a várandós asszonyt.

A fegyveresek, akik mindeközben a medve nyomait a folyóparton követték, időközben rájöttek, hogy rossz irányba haladnak. Azonnal visszasiettek a településre, s közben összetalálkoztak a súlyosan sérült Yayóval, aki elmondta nekik, hogy a Miyoke-házat támadás érte. A csapat sietősen a helyszínre igyekezett, hogy segíthessenek a túlélőknek. Mire megérkeztek, a ház sötét volt, de a támadás hangjai még kiszűrődtek. Abban a hitben, hogy a medve mindenkivel végzett, pár ember azt javasolta, gyújtsák fel a házat, és letudva a gond. Ám Yayo abbéli reményében, hogy még lehetnek túlélő gyermekek, ezt nem engedte.

A csapat két részre oszlott: az egyik tíz főből állt, és az ajtóra figyelt, míg a másik csoport a ház túloldalára ment, készenlétbe állította fegyvereit, és várta a jelet, mikor lőhet. Ahogyan kiszámítható volt, az állat egyszer csak megjelent a bejárati ajtóban. A fegyveresek azonban nem voltak a helyzet magaslatán: túl közel álltak egymáshoz, akadt, akinek a puskája el sem sült, szóval az egész akció sikertelenül zárult, és a medve ismét kereket oldott az éjszakába. Ezt követően a férfiak nyírfakéregből készült fáklyákkal bementek a házba, hogy felmérjék a pusztítás mértékét. Rikizo és Hisano, néhány rokon elsőszülött fia és lánya, megsebesültek ugyan, de legalább éltek.

A falusiak összegyűltek a helyi iskolában, a sérülteket pedig a Tsuji családotthonában helyezték el, közel a folyóhoz. Két nap alatt hat ember veszítette el az életét, köztük egy várandós asszony. Az incidens után csak az orosz-japán háborús veteránok maradtak az őrhelyükön.

A tragédiát megelőzően egyik reggel a két családapa: Saito Ishigoro és Miyoke Yasutoro elhagyta faluját, hogy hivatalos ügyeiket elrendezzék a városban. Így fogalmuk nem volt arról, hogy távollétükben milyen borzalmas szerencsétlenség érte családjaikat. Saito benyújtott egy jelentést a helyi kerületi rendőrségnek, mielőtt visszatért volna Tomakomai-ba, és kivett egy szállást.

Miyoke Yasutoro azonban hallott egy Yamamoto Heikichi nevű medvevadászról, aki szakértője volt ennek az állatnak, így felkereste a férfit.Yamamoto úgy vélte, ez a medve azonos lehet azzal az állattal, amelyiket korábban három szétmarcangolt nő haláláért tettek felelőssé. Ám arra hivatkozva, hogy elzálogosította puskáját, a pénzt pedig alkoholra költötte, Yamamoto nem segített Miyoke-nak, hiába kérlelte.

1915. december 11-én Miyoke Yasutoro és Yamamoto Heikichi visszatért Sankebetsuba, ahol megtalálták a helybélieket az iskolába összegyűlve. Azok elmondták nekik az események részleteit. Újabb csapat jött létre a medve leölésére. Ezúttal Saito és Miyoke is csatlakozott hozzájuk. Úgy vélték, jobb, ha Miyoke lakhelyén várják meg a bestia ismételt megjelenését, mert ez tűnt logikusnak. Ám az éjszaka eseménytelenül, csendesen telt el.

December 12-ére a Sankebetsu-i tragédia híre elérte a Hokkaido-i Kormányhivatalt is, és a Hoboro-i Rendőrségen keresztül mesterlövész-csapatot szerveztek fegyveresekből és önkéntesekből, akik a környező településekről jöttek. Miután megkapták az engedélyt a Császári Erdészeti Ügynökségtől, még azon az estén Sankebetsuba indultak. A megbízott Sago főfelügyelő első dolga volt, hogy Rokusensawaban megtekintette a Miyoke-házat, majd felmérte csapata helyzetét és találkozott mindazokkal, akik a hegyekből jöttek.

A barnamedve, mintha csak érezte volna a vesztét, megint elmaradt. A jövőre gondolva, a csapat úgy érezte, hogy a medvét mindenhogyan el kell pusztítani, bármi ára legyen. Úgy vélték, a medve megpróbál majd visszajutni a Miyoke-házhoz a halottak miatt, de ezeket a holttesteket addigra már elvitték onnan. Az új terv javaslata az volt, hogy az egyik áldozatot tegyék ki csalinak, így próbálják meg a barnamedvét arra rávenni, hogy megjelenjék. Természetesen ez elég nagy közfelháborodást váltott ki, főleg az érintett családok körében, de a közösség érdekét tekintve végül nekik sem volt jobb ötletük. A tervet még aznap kivitelezték. Felállítottak hat mesterlövészt – ekkor már köztük volt a medvevadász Yamamoto Heikichi is, – de a medve nem jött közel, megállt. Úgy tűnt, mintha szaglásával ellenőrizné, vizsgálná a házat. Aztán visszahúzódott az erdőbe. Nem jelent meg újra azon az éjjelen, így a terv kudarcba fulladt.

December 13-ának hajnalán a keresőcsapat felfedezte, hogy az Ota-házat feldúlták. A medve megette az emberek téli élelmiszerkészleteit. Összesen nyolc otthonba tört be, és még mindig nem kapták el.

Suga hajtóvadászatot indított a medve ellen. Hatvan fegyveres ember vágott neki az erdős hegyeknek, hogy levadásszák a bestiát. Úgy tűnt, az állat megfeledkezett az óvatosságról, és kiterjesztette territóriumát a folyam irányába. Suga főfelügyelő tudta, mennyire veszélyes ez, felismerte a növekvő kockázatot. A lejegesedett híd mellett felállította védelmi vonalát, majd megbeszélést tartott a mesterlövészekkel és az őrökkel. Az éjszaka folyamán az egyik lövész a hídon keresztül, látni vélt egy mozgó alakzatot az egyik fatörzsnél a túlsó parton. Azonnal jelentette Suganak, aki átkiabált az idegennek, de az nem válaszolt semmit, ezért abban a hitben, hogy a medve ólálkodik ott, kiadta a tűzparancsot, mire a mozgó kontúr eltűnt az erdő irányába. Az emberek nagyon csalódottak voltak amiatt, hogy már megint nem sikerült elejteni a fenevadat, de Suga úgy érezte, ő hallotta az állat hangját, mintha megsebesült volna.

December 14-én reggel, a csapattagok átmentek a túloldalra és felfedezték a medve lábnyomait, ahogyan vérfoltokat is láttak a hóban. Tekintettel arra, hogy a medve megint megsebesült, ráadásul hóvihar közeledett, és a frissen eső havazás megnehezítette a haladást, esztelenségnek tűnt a vállalkozás, hogy kövessék az állatot. Ám Yamamoto és a felderítő Ikeda Kamejiróragaszkodott hozzá, hogy azonnal a fenevad nyomába eredjen. Yamamoto végül két ember társaságában a medve után indult, így gyorsabban is haladtak, mint nagyobb csapatban tehették volna. Ez különösen fontos volt, mert ha a közelgő hóesés miatt megint elveszítik a nyomokat, ki tudja, mikor adódik hasonló lehetőségük újabb becserkészésre. Yamamoto medvevadászként jól ismerte az állat szokásait és viselkedését, így a csapását követve meg is találta őt egy japán tölgyfa alatt pihenve. Nagyjából húszméternyire volt a ragadozótól, amikor meglőtte. Először a szívén, aztán a fején.

A hatalmas állat, lemérve 340 kilogrammot nyomott, és legalább 2,7 méter magasra nőtt. A boncolás során több emberi maradvány került elő a gyomrából, nem hagyva kétséget afelől, hogy valóban ez a medve volt a gyilkos. Akkoriban természetesen megőrizték az állat bundáját és trófeáját, de az idők során valahogy elkallódtak.

Az egész szörnyű eset után a túlélők, mint Yayo – aki súlyosan megsérült a fején –, végül felépült. Kisfia, Umekichi, akit a támadáskor a hátára kötve cipelt, szintén megsérült, és az eset után alig három évvel elhunyt. Odo is rendbe jött, visszatért dolgozni, de a következő tavasszal a folyóba esett és meghalt. Sosem derült ki, mi okozta a balesetet, barnamedve, avagy más. A lényeg, hogy ezek után a lakosok sorra hagyták el a vidéket, és valóságos szellemtanyákat hagytak maguk után.

Okawa Haruyoshi, aki az incidens idején a helyi polgármester fiaként hét éves volt, felnőttként nagy medvevadász lett. Hatvankét éves korára százkét medvét ölt meg. Ő utána visszavonult és építtetett egy síremléket azok számára, aki medvetámadásban haltak meg, és ahol az emberek imádkozhatnak értük. Haruyoshi fia a nyolcvanas években levadászott egy 500 kg-os barnamedvét.

1961-ben egy mezőgazdasági, erdészeti és műszaki hivatalnok, bizonyosKimura Moritake, aki az Asahikawa Kotanbetsu-i kerületi irodánál dolgozott, hallott a régi eseményekről és vizsgálódni kezdett az ügyről, hogy mi is történt akkoriban. Ám negyvenhat év távlatából már nagyon nehéz volt nyomon követni az eseményeket, különösen, hogy kevés dokumentum maradt fenn, és így nem lehetett teljes és pontos képet kapni az igazságról. Ráadásul kutatásait megnehezítette, hogy azóta a legtöbb falusi meghalt már, és a maradék túlélő vagy elköltözött más vidékekre, vagy nem szívesen emlékezett vissza a hátborzongató eseményekre.

Kimura beszámolóját a medvetámadásról 1980-ban ismét kiadták, majd 1982-ben Yoshimura Akira japán regényíró szintén felhasználta a témát egyik regényében. 1994-ben Az Ördög Völgy címmel adtak ki könyvet a történetről.

A szentély ma is megtalálható a tragédia egykori színhelyén. Medvefigurás táblák igazítják útba a turistákat, akik ismerik a történetet, és felállítottak egy barnamedve szobrot is a helyszínen.

Forrás. csiribusz.freeblog.hu

Amikor megláttam, és elolvastam ezt a cikket egyszerűen tátva maradt a szám. Nem tudtam megállni, hogy ne osszam meg veletek. Annyi hasonlóság van a történet és az Ezüst Nyíl között, hogy szerintem több, mint valószínű, hogy Yoshihiro Takahashi innen szerezte az alapsztorit. Egy medve, ami nem alszik téliálmot, megsebesítik, kegyetlenül az emberekre támad, és egy medvevadász, aki először nem akar segíteni. Ezek nem lehetnek véletlenek. Remélem ti is annyira érdeklődtök majd ezután, mint ahogy én. 

-Bella01-